Töltött káposzta recept

Hozzávalók:
- 8 szép, savanyított káposztalevél
- 1 kg hordós káposzta
- 40 dkg darált sertéshús
- 50 dkg dagadó
- 10 dkg rizs
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 kiskanál reszelt vöröshagyma
- 2 evőkanál zsír
- 1 evőkanál liszt
- 20 dkg füstölt szalonna
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 dl tejföl
- só
- őrölt bors
- 1 evőkanál pirospaprika
- (1 doboz paradicsompüré)
Elkészítés:
A darált húsból, a reszelt vöröshagymából, a rizsből, a tojással, egy gerezd tört fokhagymával, sóval, borssal hústölteléket készítünk, nyolcfelé osztjuk, és a káposztalevelekbe csomagoljuk. Közben apróra vágjuk és kiolvasztjuk a füstölt szalonnát, megpirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymafejet, a paprikával meghintjük, és a nagy darabokra vágott dagadót az aljára fektetjük. Ráterítjük a szálas káposzta felét, erre sorba rakjuk a töltelékeket, és a káposzta maradékával betakarjuk. Közékeverjük a maradék összetört fokhagymát is. (Keverhetünk bele paradicsompürét is, attól még zamatosabbá válik.) Vizet öntünk alá, és lefedve, lassan megfőzzük. Az olajból meg lisztből rántást készítünk, besűrítjük vele a káposztát, és tálalás előtt gazdagon megtejfölözzük. (Erdélyben még kisütött bordaszeleteket és bevagdalt, zsírban kisütött kolbászt is szoktak a tetejére tenni.)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »