Rakott húsos penne recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg penne
- 50 dkg darált hús
- 2 fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 paradicsom
- 2 paprika
- kevés bazsalikom és oregánó
- kakukkfű
- só
- őrölt bors
- 20 dkg reszelt sajt
- 3 kanál tejföl
- 2 kanál liszt
- (lehet sonkás, gombás, zöldséges vagy egyszerűen sajtos, tejfölös töltelékkel is csinálni)
Elkészítése:
A tésztát félkeményre főzzük.
Az apróra vágott hagymát kevés zsiradékon megdinszteljük, majd a húst hozzáadva fehéredéséig pirítjuk. A szintén apró kockára vágott paprikát és paradicsomot is hozzátesszük, megsózzuk, borsozzuk és fűszereket is teszünk hozzá. Nem kell teljesen megpirítani, mert a tésztával együtt még sütni fogjuk.
A sütőtálba beletesszük a tészta felét, amire ráterítjük a ragut. Kicsit keverhetünk is rajta. Jöhet a tészta másik fele, amire a közben sajtból, tejfölből, lisztből kikevert mártást is rásimítjuk.
Kezdetben alufólia alatt, később a fóliát levéve sütjük addig, míg a mártás rápirul a tetejére. Más raguval is készíthetjük, mint sajtos sonkás, vegyes zöldséges, gombás, de mi ezt a bolognai jellegűt szeretjük a legjobban.
Várjuk meg míg hűl egy kicsit, mert akkor könnyebb szeletelni és kiemelni a sütőtálból!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek. A
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeillő fogások szerepelnek. A sajtkrémle
Tovább olvasom »
Magyar konyha – a magyar ételek története (x)
A magyar konyha fejlődése szorosan összefonódik Magyarország történelmével.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.03. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tárko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.02. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapnak.
Tovább olvasom »

