Rakott kel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 közepes kelkáposzta
- só
- bors
- kevés pirospaprika
- paradicsom
- zöld paprika
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma,
- kb. 35 dkg rizs
- kevés olaj
- 1 nagy pohár tejföl
- 0,5 kg darált hús
Elkészítése:
A kelkáposztát félbe vágjuk és sós vízben puhára főzzük. Ha már kész, leszűrjük és hagyjuk kicsit hűlni.
Addig elkészítjük a rizst, amit kevés olajon megpirítunk, sózunk és azt is puhára főzzük annyi vízzel, ami éppen ellepi, többször belekeverve, fedő alatt főzzük.
A darált húst ugyanúgy tesszük fel, ahogyan a pörköltet szoktuk, kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, rárakjuk a darált húst, kevés őrölt paprikát, sót, borsot, stb. és azt is puhára főzzük annyi vízzel, ami éppen ellepi. Én kevés bazsalikomot is adtam hozzá, de el is maradhat.
Ha mindez elkészült, jöhet az, hogy leveleire szedjük a kelkáposztát, s zsírozott tepsibe lerakjuk szépen egymás mellé, erre ráhalmozzuk a főtt rizst, elterítjük a leveleken, rámerjük a darált húsos masszát, szafttal együtt, ugyanígy elterítjük, majd betakarjuk a tetejét a maradék levelekkel.
A pohár tejfölt vékonyan rásimítjuk és közepes sütőben szép pirosra megsütjük.
Tipp:
Mi szeretjük a fűszereket, ezért én használok bőven őrölt borsot, bazsalikomot, majorannát, amit a húsba szoktam tenni. A szaftot bátran öntsük rá a rízsre mert akkor lesz jó, nem száraz. Én még közben is szoktam rápötyögtetni tejfölt, mielőbb betakarom a tetejét a kelkáposztalevelekkel. Megjegyzem még, hogy zsírozott tepsibe kezdjük el rakni, ne szárazon, bátran használjuk a zsírt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 bodzás finomság, amit a szezonban kötelező elkészíteni
A bodza rövid szezonja minden évben ugyanazt váltja ki az emberekből: hirte
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.18. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus, otthonos ízek kapják a főszerepet. A tartalm
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.15. Péntek
A pénteki menüben a tartalmas, laktató fogások mellé ezúttal egy kis retró
Tovább olvasom »
8 gyümölcsös torta, ami friss és látványos egyszerre
A könnyed, gyümölcsös torták valahogy mindig elegánsabbnak hatnak, még akko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.14. Csütörtök
A csütörtöki menüben ismét a házias kedvencek kerülnek előtérbe, tartalmas
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.13. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas, házias ízek és a kicsit különlegesebb fogáso
Tovább olvasom »

