Hagyományos kenyér házilag recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg sima liszt (BL-55)
- 1 db budafoki élesztő (5dkg-os)
- 1 tk só
- langyos víz
Elkészítése:
Egy nagyobb tálban elkeverjük a lisztet a sóval és egyszer átszitáljuk az egészet.
A liszt közepébe készítünk egy kisebb mélyedést, belemorzsoljuk az élesztőt, amire ráöntünk egy kevés langyos vizet.
Pár perc múlva az élesztő akcióba lendül, s miután feloldódott, további kis adagokban langyos vizet hozzáadva összekeverjük, majd egy lágy, de nem ragadós, szép homogén tésztagombóccá gyúrjuk.
Egy tálban letakarva 1 órán át pihentetjük, ill. kelesztjük.
Ezután enyhén lisztezett deszkára téve a megkelt gombócot ismét átgyúrjuk (össze fog esni!) és egy szép kis hosszúkás kenyér formát hengerelünk,- ill. formázunk belőle.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és beletesszük a tésztát, majd ezután meleg, huzatmentes helyen még fél órát hagyjuk kelni.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra.
Az utolsó fázisban egy éles késsel ízlés szerint bevágjuk a kenyér tetejét. Lehet a szokásos csíkozással, kereszttel, ill búzakalász mintára (azaz megáldjuk a kenyeret), majd ezután nagyon enyhén egy pici lisztet szitálunk a tetejére és betesszük a sütőbe.
1 óra elteltével kivesszük a kenyeret, és egy langyos vízzel töltött házi spricnivel ráviszünk 2-3 fújást majd visszatesszük még kb. 10 percre a sülni.
Miután elkészült a kenyér, rácsra tesszük és hagyjuk kihűlni, persze ha kibírjuk, hogy a ropogós sarkát nem dézsmáljuk meg mindjárt forrón! :)
Tipp:
Nagyon sokszor sütök kenyeret, sokféle lisztet kipróbáltam már, a legjobb alapanyag erre a célra a “nagyi titka” család BL-55 terméke! Nekem az vált be!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 citromos kedvenc, amit érdemes újra és újra elkészíteni
A citromos desszertek külön kategóriát képviselnek, mert egyszerre frissíte
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.30. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A zöldfűs
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.29. Szerda
A szerdai menüben klasszikus és laktató fogások szerepelnek. Az aranysárga
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »


