Fordított almás krémes recept
Hozzávalók:
Elkészítése:
Almás piskóta elkészítése: Az almákat megmossuk, meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket. A tojások fehérjét és sárgáját szétválasztjuk, vigyázva, ne kerüljön a fehérjébe sárgája.
Most egyesével belekeverjük a tojássárgákat. Itt már jó kemény masszánk lesz. A lisztet elkeverjülk a sütőporral és 1 -2 kanállal gyors-durva mozdulatokkal fakanállal belekeverjük a masszába, majd a többit óvatosan-lassan. A masszát ráöntjük az almaszeletekre és mehet a 180 fokos sütőbe. 7-10 percig nem szabad a sütőt kinyitni, mert összeesik a tészta. 10 perc után visszavesszük a sütőt kb. 150-160 fokra és még további 2-3 percig, de lehet több is, még sütjük. Ha már jó az illata és a látvány is megfelelő, tűpróbával ellenőrizzük. Ha a tészta megsűlt, felfordítjuk, hogy az almás része kerüljön felülre.
A fehérjét egy keverőtálba öntjük, beletesszük a sót és a citromlét. Habverővel felverjük addig, amíg majdnem kemény lesz, akkor a kristálycukrot kanalanként belekeverjük. Egy-egy kanállal addig keverjük, míg nem érezni már a cukrot. Ha már az összes cukrot belekevertük, még egy percig verjük.
A krém elkészítése: A pudingot a vízzel és 2 evőkanál cukorral sűrűre főzzük. 6 tojásfehérjéből 6 evőkanál cukorral kemény habot verünk, majd a meleg pudinggal elkeverjük. A tészta tetejére kenjük.
A tetejére: A habtejszínből kemény habot verünk, (ízlés szerint tehetünk még hozzá porcukrot)majd a sütemény tetejére simítjuk. Fahéjjal meghintve, kockára szeletelve kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

