Csokis álom recept

Elkészítése:
A piskóta hozzávalóiból három lapot sütünk. 5 tojást szétválasztunk. A sárgákat kikeverjük 10 dkg porcukorral és 3 ek vízzel. Hozzáadunk 10 dkg lisztet, amiben belekevertünk előtte 4 g sütőport, majd alaposan összedolgozzuk. A fehérjéket csipet sóval keményre felverjük, majd lazán beleforgatunk 3 dkg reszelt csokit. A habot a lisztes keverékhez adjuk és óvatosan összeforgatjuk. Egy 30*40 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. A maradék hozzávalókból sütünk még kettő lapot. Ha langyosra hűltek a lapok, leszedjük róla a sütőpapírt.
A vizet összeforraljuk a cukorral, kakaóporral és a citromlével. Ha elolvadt a cukor, lehúzzuk a lábast a tűzről és hozzáadjuk a csokit és a tojásokat, majd alaposan összedolgozzuk, majd kihűtjük. A margarint és a vajat alaposan kihabosítjuk, majd a csokis krémhez adjuk és jól elkeverjük.
A lapokat megtöltjük a krémmel, úgy, hogy a tetejére is jusson. Csokis tortadarával megszórjuk, majd hűtőbe tesszük pár órára.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »