Aszalt paradicsom fűszeres olajban recept
Hozzávalók:
- 1 kg paradicsom
- 2-3 dl olívaolaj
- 2-3 dl napraforgóolaj
- 2-3 gerezd fokhagyma
- friss bazsalikom levél vagy szárított
- 2-3 ek oregánó
- só
Elkészítése:
A paradicsomot alaposan mossuk meg, majd vágjuk félbe és kanállal vájjuk ki a magját.
Ezután egy alufóliával bélelt tepsibe tegyük egymásmellé a félbevágott, kimagozott paradicsomokat. Jó alaposan sózzuk meg, majd tegyük jó napos helyre, hogy pár nap alatt összeaszalódjanak (a tepsit takarjuk le légáteresztő anyaggal, hogy a paradicsomot érje a levegő és a nap, de a legyek, bogarak, ne tudjanak rászállni).
Az aszalt paradicsomokat ezután tegyük bele egy üvegbe, majd adjuk hozzá a vékonyra felvágott fokhagymát, az ízlés szerinti mennyiségű apróra vágott bazsalikomot, (v. a szárított bazsalikomot) az oregánót, majd öntsük fel a kétféle olajjal.
Ezután légmentesen zárjuk le, majd jó alaposan rázzuk össze az üveg tartalmát. (aki csípősen szereti, az tehet bele még erős paprikát is)
Az üveget tegyük be a hűtőbe egy-két napra, hogy a paradicsom és a fűszerek íze jól összeérjen.
Az elkészült fűszeres aszalt paradicsomot ízlés szerint felhasználhatjuk pl tészták, saláták ízesítésére, sajttálak díszítésére.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

