Frankfurti torta recept
Hozzávalók:
- 10 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 30 dkg dió
- 4 evőkanál kukoricaliszt
- 2 evőkanál kukoricakeményítő
- 2 ek őrölt kávé
- 10 ek cukor
- 1 teáskanál sütőpor
- 2 dl feketekávé (a lapok lekenéséhez)
- 3 csepp rumaroma (a kávéhoz)
Krém
- 1 l szójatej
- 5 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája - 40 g rizsliszt
- 40 g kukoricakeményítő
- 20 dkg étcsokoládé (olvasztott)
- 20 dkg cukor
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük elektromos habverővel, a sárgákat a cukorral jó habosra keverjük (én hogy könnyítsek magamon, kettéosztottam az adagot, és két részben sütöttem meg).
A diót a sütőporral, a kukoricaliszttel, kukoricakeményítővel és a kávéval összevegyítjük, és kanalanként belekavarjuk a sárga masszában. Egy kanál hab és egy kanál dió. Óvatosan, hogy ne törjön meg a hab, lentről felfele forgassuk a masszát.
Egy 24 cm átmérőjű kerek tepsibe sütőpapírt vágunk, beleöntjük a masszát, és előmelegített sütőben megsütjük. Hagyni kell kihűlni, és nem kell nyitogatni a sütőajtót, mert visszaesik.
Amikor kihűlt mind a két tepsi, kivesszük őket, és kétfelé vágjuk. Nagyon kényesen kell bánni velük, mert eltörhet.
A lapok beáztatására főzzünk egy kicsi kávét, és rumaromával ízesítjük.
A krém elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, mert nekünk csak a sárgájára van szükségünk, a fehérjét itt hűtőben tároljuk.
Feltesszük a tejet melegedni a tűzhelyre, nem kell forralni, a tojássárgáját egy tálban egy kicsi tejjel, a lisztekkel és cukorral csomómentesre kavarjuk, a langyossá melegedett tejet levesszük a tűzről, és egy merőkanállal belekanalazzuk a tojásos masszában ügyelve, hogy ne csináljunk csomókat.
Visszaöntjük a fazékba, és lassú tűzön addig kavarjuk, amíg sűrűsödni kezd, vigyázva, hogy ne ragadjon oda, még kavarjuk, amíg meg nem kapjuk az elért sűrűséget. Nem kell, hogy folyjon, a kanálnak sem kell megálljon benne. Levesszük a tűzről, és az előre aprított csokoládét belekavarjuk. Beleöntjük egy jénai tálba, fóliával letakarjuk úgy, hogy érje a masszát, így amikor kihűl, nem lesz réteges a teteje. Hűtőben hagyjuk kihűlni.
Aki akarja, kettéválasztja a masszát mielőtt a csokoládéval összekavarnánk, így a krémréteg egyik fele barna, a másik sárga lesz.
A krémet úgy válasszuk el, hogy maradjon a tészta bevonására is.
Összeállítás:
Tányérba helyezzük az első lapot, a kávés rummal meglocsoljuk, és elkenjük az első mennyiségű krémet, ráhelyezzük a második lapot, azt is locsoljuk, majd kenjük a krémet, és így tovább, amíg az utolsó lapot is rátettük. Bevonjuk a tetejét a megmaradt krémmel, tetszés szerit díszítsük. Én őrölt dióval szórtam meg
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

