Erdei gyümölcsös, mákos pite recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Tészta:
- 18 dkg liszt
- 10 dkg mák
- 7 dkg porcukor
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojás
Erdei gyümölcsös réteg:
- 30 dkg fagyasztott piros ribizli
- 45 dkg fagyasztott szeder
- 5 evőkanál barna cukor
- 3 púpos evőkanál keményítő
- kevés víz
Mascarponés krém:
- 25 dkg mascarpone
- 20 dkg fehér csokoládé
Elkészítése:
A tészta elkészítése:
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a porcukrot, a mákot és a tojást és tésztát gyúrunk belőle. Ha a mák frissen darált, illetve nagyon nedves, akkor egy kicsit több lisztet is felvehet a tészta. Ha készen van és szépen összeállt, nem ragacsos, akkor fóliába csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük 30 percre. Amíg pihen, elkészítjük a gyümölcsös tölteléket.
A töltelék elkészítése:
Az erdei gyümölcsös réteghez a gyümölcsöket egy lábasba tesszük. Érdemes már eleve ebben felolvasztani, így spórolunk a mosogatással és a kiengedett levet is hasznosítani tudjuk.
Nem baj, ha a gyümölcs nem olvadt teljesen ki, úgyis főzni fogjuk és a hőtől majd felenged.
A barna cukrot a gyümölcsre kanalazzuk, és gyakori kevergetés mellett összeforraljuk. Érdemes megkóstolni, és szánk ízléséhez alakítani a cukor mennyiségét, ugyanakkor nem baj, ha kicsit savanykás, ez jól fog passzolni a pite tetejére kerülő édes krémhez.
Néhány percig rotyogtatjuk, hogy a lé egy része elfőjön. A keményítőt egy kis hideg vízben elkeverjük, és hozzáadjuk a gyümölcshöz.
Így már éppen csak addig főzzük, amíg besűrűsödik, pudingszerű állaga lesz. Vigyázzunk, nem szabad túl sokáig főzni.
Összeállítás:
Fél óra elteltével a tésztát kivesszük a hűtőből, alaposan meglisztezett deszkán kinyújtjuk egy akkora körré, amivel egy 22-24 cm-es piteformát ki tudunk bélelni. Óvatosan feltekerjük a sodrófára és a piteformába emeljük a tésztát, elegyengetjük úgy, hogy a forma oldalára is jusson belőle.
Ha valahol elszakadna, akkor a formába téve könnyedén össze tudjuk tapasztani a darabokat. A szélén túllógó részeket egy éles késsel le tudjuk vágni.
Sütés:
A tésztát ezután kibéleljük sütőpapírral, és erre lencsét / babot vagy sütőbabot/-gyöngyöt teszünk.
Így sütéskor nem fog felpúposodni a tészta. 160 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük.
Utána levesszük a sütőpapírt és anélkül sütjük tovább még 10-15 percig, addig, amíg egy kis színt kap a teteje.
Ha kész, kihűtjük és ezalatt elkészítjük a fehér csokoládé krémet.
A mascarpone krém elkészítése:
A fehér csokoládét megolvasztjuk és hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű mascarponét.
Csomómentesre keverjük és hűtőbe tesszük, hogy kicsit visszaszilárduljon.
A kihűlt pite tésztán elegyengetjük az időközben szintén lehűlt erdei gyümölcsös réteget.
Ennek a tetejére kenjünk a fehér csokoládés krémet, de ha igazán látványos desszertet szeretnénk, akkor töltsük egy habzsákba, és nyomjunk kis csúcsokat a tetejére csillagfejjel.
Tipp:
A megmaradt tésztát gyúrjuk össze és szaggassunk belőle formákat. Finom kekszet tudunk belőle sütni, amit magában vagy a csokoládés krémmel megkenve ehetünk kávé vagy tea mellé vagy csak úgy nassolás gyanánt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

