Egyszerű piskóta kis tortához recept
Hozzávalók:
- 3 nagyobb házi
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 3 púpos ek cukor
- 3 púpos ek liszt
- 1 csapott kk sütőpor
Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük.
Egy kisméretű (18cm) csatos tortaformát kikenünk margarinnal és megszórjuk liszttel.
A lisztet elkeverjük a sütőporral.
A tojásokat szétválasztjuk. Gépi habverővel a fehérjét keményre verjük. Belekanalazzuk a cukrot és tovább verjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és még azzal is pár percig verjük.
Végül fakanállal óvatosan beleforgatjuk a sütőporos lisztet.
Az előkészített formába simítjuk.
180 fokon alul-felülsütéssel kb. 20 percig sütjük.
(Közben nem nyitogatjuk a sütő ajtaját!)
Tűpróbával ellenőrizzük.
1-2 perc után egy hosszabb pengéjű, éles késsel óvatosan körbevágjuk, a csatos formát lekapcsoljuk róla, majd a piskótát leemeljük a forma aljáról.
Hagyjuk teljesen kihűlni. Tetszőleges krémmel töltjük.
Tipp:
Azt már többször elmondtam, hogy nem tudok tortát sütni, mert valahogy sohasem sikerül olyanra, amilyenre én szeretném (összeesik, lelapul, stb.). Ezért csak családi szülinap alkalmával veszem elő a tortaformát. Általában egy kisméretűt használok, ami nekünk épp elég. Most is épp így tettem, de olyan szép lett, hogy tudtam, ezt meg kell, hogy örökítsem már csak saját magamnak is, ezzel bizonyítva, hogy igenis meg tudom csinálni. Ez fog ösztönözni, hogy legközelebb bátrabban belevágjak vagy akár ezen az egyszerű változaton túllépjek, amit még Anyukámtól tanultam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









