Diótorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 3 ek kristálycukor
- 3 ek barna cukor
- 2 ek víz
- 5 ek darált dió
- 5 ek liszt
- 1 tk sütőpor
- csipet só
- 25 dkg mascarpone
- 2 dl tej
- 1 csomag tejszínes pudingpor
- 10 dkg sárgabarack dzsem
- 1 ek porcukor
- 15 dkg magozott meggy
- 10 dkg étcsoki
- 5 dkg vaj
- 1tk étolaj
- 8 fél dió
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét csipet sóval és 3 ek kristálycukorral kemény habbá verjük. A cukrot csak akkor adjuk a tojásfehérjéhez, amikor háromnegyedig felvertük, és apránként adagoljuk a habhoz.
A tojássárgáját és a vizet kikavarjuk a barna cukorral, majd felváltva laza mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet, a sütőport, a darált diót, és a kemény habot.
Egy 24 cm tortaformát kikenünk vajjal, kilisztezzük, és belesimítjuk a tésztát a formába. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 25-30 percig sütjük. Tűpróbával meggyőződünk, hogy megsült-e. Hagyjuk kihűlni, majd három lapot vágunk belőle.
Amíg sül a piskóta, addig elkészítjük a kémet. A pudingporhoz hozzáadjuk a porcukrot és a tejet. Jól kikavarjuk, majd sűrű krémet főzünk, kihűtjük, végezetül összekeverjük a mascarpone sajtkrémmel.
Az első lapot megkenjük vékonyan sárgabarack dzsemmel, rákenjük a krém felét, majd kirakjuk meggyel. Rákjuk a következő lapot, ezt is megkenjük dzsemmel, majd a krémmel. Erre is teszünk meggyet, végezetül rárakjuk a tetejét. A tetejét is megkenjük vékonyan dzsemmel, és a langyos csokimázzal (melyhez vajat, csokit és étolajat gőz felett megolvasztunk) leöntjük.
Száraz serpenyőben megpirított dió gerezdekkel díszítjük.
Tipp:
Én a díszítésre használt diót pörkölve szeretem, mert így különleges íze lesz!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »
8 látványos süti vendégvárónak: krémes, kókuszos és csokis finomságok
A krémes, habos és kókuszos sütemények kedvelői számára ez a válogatás kife
Tovább olvasom »


