Almás túrótorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
25 cm-es formához
Tészta:
- 150 g liszt
- 40 g porcukor
- 0,5 citrom reszelt héja
- 100 g vaj
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája
Krém:
Elkészítése:
A hideg, felkockázott vajat a liszttel elmorzsoljuk. Ha már kellően morzsalékos, hozzáadjuk a cukrot, a reszelt citromhéjat. Elkeverjük, majd a 2 tojássárgájával omlós tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva 20 percet pihentetjük hűtőben.
Egy 25 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, liszttel vékonyan megszórjuk, majd a lehűlt, kinyújtott tésztát szépen beleigazítjuk úgy, hogy legyen kis pereme is. Villával megszurkáljuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 percet elősütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Amíg sül, az almát meghámozzuk és feldaraboljuk. Kevés citromlevet csurgatunk rá, és átforgatjuk. Elkeverjük 2 tojássárgájával, cukorral, a villával kissé összetört túróval, 1 vaníliás pudingporral. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, és ezt is forgassuk bele.
A tölteléket, a kihűlt omlós tésztára simítjuk, és újból a sütőbe tesszük mindaddig, míg egyenletes aranybarnára nem
sül a teteje. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd távolítsuk el róla a formát, és szeleteljük fel.
Tipp:
Tejszínhabbal, vagy porcukorral megszórva is kínálhatjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »


