Áfonyás deszertszív recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 30 dkg piskótamaradék
- 1/2 csésze feketekávé
- 1/2 dl rum
- 5 dkg margarin
- 1 teáskanál vanília aroma
A krémhez:
- 25 dkg mascarpone
- 5 evőkanál áfonyadzsem (friss gyümölcsből készítve vagy készen)
- 15 dkg margarin
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS sárgája
- 10 dkg porcukor
A tetejére:
- 10 dkg porcukor
- 1 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál piros étel festék
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSfehérje
- 24-es átmérőjű szív alakú tortaforma
Elkészítése:
A piskótához a kávét, a rumot, a vajat, az aromát hozzáadjuk, és összegyúrjuk, majd a formába belerakjuk, és eligazítjuk szépen.
A krémsajthoz hozzákeverjük az áfonyadzsemet. A margarint a cukorral, a tojás sárgájával habosra keverjük, végül a sajtkrémhez adjuk. Rákenjük a piskóta tetejére, és egy kenőkéssel simára igazítjuk. 1 órát a hűtőbe tesszük, majd a mázat elkészítjük. A mázhoz valókat egy edényben elkeverjük alaposan, hogy ne túl folyós masszát kapjunk.
A tortaformából kifordítjuk a sütit, majd egy másik tál segítségével ráborítjuk már a szervírozó tálra. Bevonjuk a mázzal, és hűtőben tartjuk szikkadni, hogy a máz kössön.
Áfonyadzsem készítése:
Az áfonyát 3 evőkanál barna cukorral és 2 evőkanál vörösborral feltettem főni, majd dobtam hozzá fahéjat és 1 evőkanál citromlevet is öntöttem hozzá. Amíg a cukor el nem olvad, és 2 evőkanál étkezési keményítőt kevés vízzel kikevertem, és azzal sűrítettem be az áfonyát. 15 dkg friss áfonyából készült. Kihűtöttem, eltávolítottam a fahéjat, és hozzákevertem a krémsajtot. Persze készen is lehet kapni, de nekem így sokkal jobban ízlik.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »
Főszerepben a szilva: 10 recept a házias gombócoktól a clafoutisig
A szilva nemcsak frissen fogyasztva igazi csemege, hanem számtalan sütemény
Tovább olvasom »