Wokban pirított tésztás hús recept
Hozzávalók:
- fél csomag spagetti tészta
- fél kg sertés lapocka/ de csirkemellből is el lehet készíteni
- gulyáskrém
- pirosarany
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 fej vöröshagyma
- olaj
- fél liter erőleves (leveskockából)
- bors
- olaj
Elkészítése: A húst felkockázom, pirosarannyal, gulyáskrémmel, pici sóval valamint borssal beízesítem, és kb. 1 órára a hűtőbe teszem. A tésztát a szokott módon sós vízben megfőzöm, majd leszűröm és félreteszem. Fél liter vizet forralok és beleteszek egy leveskockát. Ezt is félreteszem. A vöröshagymát apró kockára vágom és kevés olajon wokban megpirítom, ha már üveges akkor hozzákeverem a fokhagymát is. Ha a fokhagyma is picit pirult akkor hozzáteszem az előre bepácolt húst. Picit megpirítom, majd felöntöm annyi levessel, hogy ellepje. Közepes lángon sütöm és amikor elforrt a leve de még nem puhult meg a hús akkor addig adagolom és forralom a vizet róla amíg a hús meg nem puhul. Fontos, hogy addig süssük a húst, hogy csak egy pici szaft maradjon. Mikor ez megvan akkor hozzáteszem az előre megfőzött tésztát. Ezeket még együtt is pirítom egy kicsit. Én mikor készen van az étel egy pici frissen őrölt borsot szoktam hozzáadni úgy még pikánsabb és finomabb lesz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

