Krumplistészta “indiaiul” recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 8 szem krumpli
- 2 nagyobb fej hagyma
- 2 evőkanál curry por
- 1 kávéskanál kurkuma
- 1 evőkanálnyi római kömény
- kevés csípős paprika
- őrölt bors
- olaj
- só
- 70 dkg nagykocka tészta
Elkészítése:
Olajat forrósítok egy lábasban és beleszórom az előzőleg mozsárban csak úgy tessék-lássék módon szétzúzott római köményt.
Megkavargatom, és amikor már intenzív illatú, ráteszem a hagymát és egy kicsit megsózom. Csak épp annyira, hogy a só által kivont víz ne engedje megbarnulni a hagymát, de ne is csupán csak párolódjon.
Amikor a hagyma üvegessé vált, rászórom a curryt és a kurkumát, tekerek rá borsot, szórok bele apróra vagdalt szárított csípőspaprikát és egy nagyon kevés, szinte csak késhegynyi fűszerpaprikát.
Alaposan átkavarom, megsózom, és beleteszem a közben megfőtt krumplit, párszor megkavarom, majd egy krumplinyomóval pépesítem.
Ekkor beleöntöm a megfőtt tésztát és alaposan elkeverem.
Tipp:
A történet az, hogy az én Violám nem szereti a klasszikus krumplis tésztát. Szereti viszont a csicseriborsó curryt, amiről én egyszer csak megállapítottam, hogy ha nem lenne benne csicseriborsó, és piros lenne, épp paprikás krumplinak hívnák. (Majd, ha legközelebb főzünk, beírom ide.) Kipróbáltuk, finom-e így krumpli stészta és megállapítottuk, hogy nagyon is.
Azóta hol így, hol úgy készül.
Szeretem, ha ez az étel rusztikus, látszik rajta, mik vannak benne. A magyaros ízvilágúhoz úgy párolom a hagymát, hogy szétessen, ebben az esetben igyekszem, hogy a kockák egyben maradjanak.
A római köményt is csak annyira zúzom szét a mozsárban, hogy az illata jobban érvényesülhessen, mintha egyben maradnának a szemek.
Ez a fűszer -mármint, a római kömény- mostohagyermeke a magyar konyhának. Olyannyira az, hogy a legtöbb indiai, közép-amerikai és egyéb receptben is sajnos pusztán köménynek fordítják, pedig a két ízvilág teljesen eltérő.
Érdemes kipróbálni. Nem csak változatosabbá tehetjük vele ételeinket, hanem nagyon kellemes íz- és illatélmény megélői lehetünk.
Tegnap még úgy gondoltam, hogy az eklektika kiteljesítése miatt az idei első kovászos uborkánkkal esszük. Aztán másképp alakult. Ma reggel nagyon helyes kis szabadföldi salátákra leltünk a kedvenc zöldségesünknél. Miután az összes benne lakó cseresznyevirágot kimostam a levelek közül, összetéptem, majd sok más színes zöldség társaságában belehalmoztam egy tálba, leöntöttem olívaolaj, citromlé és őrölt bors keverékével.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.05.15. Péntek
A pénteki menüben a tartalmas, laktató fogások mellé ezúttal egy kis retró
Tovább olvasom »
8 gyümölcsös torta, ami friss és látványos egyszerre
A könnyed, gyümölcsös torták valahogy mindig elegánsabbnak hatnak, még akko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.14. Csütörtök
A csütörtöki menüben ismét a házias kedvencek kerülnek előtérbe, tartalmas
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.13. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas, házias ízek és a kicsit különlegesebb fogáso
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.12. Kedd
A keddi menü most pont azt tudja, amit egy hosszú hétköznapon elvár az embe
Tovább olvasom »
12 édes tésztás kedvenc a nudlitól a derelyéig
Az édes tészták valahol félúton vannak a főétel és a desszert között, és ős
Tovább olvasom »

