Spárgás-tejszínes csirkemell recept
Hozzávalók:
- 2 csirkemellfilé
- 1 csokor spárga (lehetőleg zöld)
- 1 lila hagyma
- 1 ek kukoricaliszt
- só
- őrölt fehér bors
- tárkony
- 1 húsleveskocka
- 1 dl fehérbor
- 1,5 dl tejszín
- 1 ek olívaolaj
- 5 dkg vaj
- sajt
Elkészítése:
A kukoricalisztet, a sót, az őrölt fehér borsot összekeverjük, majd beleforgatjuk a csirkemellfiléket. Ezután egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat és a vajat, majd belehelyezzük a fűszeres lisztbe beleforgatott melleket. Pár perc alatt mindkét oldalukat szép barnára sütjük, majd kivesszük a zsiradékból, és félretenni.
A visszamaradt zsiradékba beletesszük az apróra felvágott lila hagymát, majd üvegesre pároljuk. Ezután felöntjük a borral és a tejszínnel, majd ízlés szerint fűszerezzük a tárkonnyal, sóval, őrölt borssal, és a húsleveskockával. 2-3 perc alatt kiforraljuk, majd levesszük a tűzről.
Egy sütőtálba belehelyezzük az elősütött csirkemelleket, majd köré helyezzük a megtisztított, feldarabolt spárgát. Ezután óvatosan ráöntjük a tejszínes-hagymás szószt, majd alufóliával lefedjük.
Előmelegített sütőbe tesszük, és közepes hőmérsékleten 20 percig, lefedve pároljuk.
Ezután a fóliát levesszük, és ízlés szerint reszelt sajttal megszórjuk. Visszahelyezzük a sütőbe, majd addig sütjük, hogy a sajt szépen ráolvadjon, és aranybarna színt kapjon.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én párolt rizzsel tálaltam, de jól illik hozzá a petrezselymes újburgonya, esetleg a krumplipüré is.
A spárgás-tejszínes csirkemell kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 14 g
Szénhidrát: 2 g
Zsír: 8 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »

