Hagymaágyon sült kacsa java recept
Hozzávalók:
- 1 nagyobb kacsa vastagabb részei (comb, szárny, mell)
- 1 ek tyúkzsír
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 1 ek szárnyas fűszersó
- 1 tk házi ételízesítő
- 1 dl víz
Elkészítése:
A húst jól megmossuk, majd a fűszersóval alaposan bedörzsöljük.
A vöröshagymát szeleteljük fel, és szedjük karikákra. Kizsírozott, közepes méretű tepsibe szórjuk bele. Erre fektessük rá a befűszerezett húsokat. Kevés ételízesítővel ízesített vizet öntsünk alá, és fedjük le alufóliával.
Egy közepes tepsit kenjük ki a zsírral.
200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és hőlégkeveréssel addig sütjük, amíg a húsok megpuhulnak (kb. 1,5 óra). Ekkor távolítsuk el a fóliát, a hőmérsékletet csökkentsük 180 fokra, és süssük szép pirosra (kb. 20 perc). Időnként locsoljuk meg a saját szaftjával, hogy ne száradjon ki a hús.
Tipp:
Anyukámtól kaptunk egy szép, feldolgozott, saját nevelésű és vágású kacsát. Ritkán készítek fogást ebből a szárnyasból, pedig remek sült varázsolható belőle. A hagyma is igazán jó ízt kölcsönöz a húsnak.
Nem szeretem, ha nagyon kiszárad a hús, ezért amikor már lekerül róla a fólia, gyakran meglesem, többször locsolgatom a saját levével.
A gyerekek kedvéért krumplipürével kínáltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »

