Gyömbéres, áfonyás csirkemell recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 1 dl tej
- 30 dkg csirkemell filé
- 1 tk só
- 1 tk törött bors
- csipetnyi gyömbér
- csipetnyi szerecsendió
- 10 dkg aszalt áfonya (szilvával is helyettesíthető, de csináltam már barackkal is)
- 10 dkg mazsola
- 3 dl fehérbor
- 30 dkg füstölt sajt
- 8 szelet bacon
Elkészítése:
Előző este a tejbe áztatjuk a csirkemellet, így nem veszíti el a nedvességét sütés közben, és porhanyós lesz.
A csirkemellfiléket kissé kiklopfoljuk. Ügyeljünk, hogy ne szakadjon el, majd alaposan bedörzsöljük a fűszerekkel.
Az áfonyát és a mazsolát a szegfűszeggel és fahéjjal fűszerezzük, majd felfőzzük a borban. Tizenöt percig állni hagyjuk, ezután leszűrjük.
A húst kiterítjük egyenként, ráhelyezünk egy szelet bacont, egy szelet füstölt sajtot, majd óvatosan a gyümölcsöt kanalazzuk rá. A maradék baconnel vonjuk körbe, így szaftos marad. Hústűvel, vagy fogvájóval tűzzük össze.
Jénaiba fektetjük, majd hozzáöntjük a bort, amiben a gyümölcsöt felfőztük. Először magas hőfokon egy kicsit hagyjuk megpirulni, majd a locsolás után közepes lángon süssük lefedve.
Időnként locsoljuk újra, hogy ne száradjon ki.
Tipp:
Köretként remekül illik hozzá a rizs, a petrezselymes burgonya. Könnyű, üde, nem túl fűszeres fehérbort ajánlok hozzá.
Megjegyzés: Fűszeres aromája miatt nálunk leginkább a karácsonyi menü része, de onnan kihagyhatatlan.
A gyömbéres, áfonyás csirkemell kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 13 g
Szénhidrát: 13 g
Zsír: 11 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »