Fetás, zöldséges töltött csirkemell recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 nagyobb csirkemellfilé, egyenként kb 25 dkg-osak
- 20 dkg feta
- 4 olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve
- 5 dkg bébispenót
- 1 kis
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - só, bors
- 2 szelet bacon
- olívaolaj
Elkészítése:
A bacont apróra vágjuk, zsírját egy serpenyőben kiolvasztjuk, a pörcöket kivesszük, kihűtjük.
Egy tálban villával összenyomkodjuk a fetát, hozzáadjuk a bacon-t, az apróra vágott aszalt paradicsomot, a tojást és szép adag frissen őrölt borsot. Nagyjából simára keverjük, megkóstoljuk, ha kell, megsózzuk.
A csirkemellekről levágjuk a „lengő” részt, félretesszük más ételhez, én lefagyasztottam. A maradék húst késsel először balra, majd jobbra bevágjuk, kihajtjuk, mint egy könyvet. Ha még vastag a kihajtott rész, ismét bevágjuk, az a lényeg, hogy minél nagyobbra ki lehessen „nyitni”. Mindkét oldalukat kiklopfoljuk, de lehetőség szerint maradjanak egyben. Mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk.
A húsok egyik hosszabbik oldala mentén egy csíkban kirakjuk a bébispenót-levelekkel, majd elosztjuk rajtuk a tölteléket, óvatosan felcsavarjuk. Egy akkora alufólia darabot levágunk, amire a rolád simán ráfér, vékonyan bekenjük olajjal. Ráfektetjük a tekercset, felcsavarjuk, a széleit szaloncukorszerűen megtekerjük.
Így járunk el a többivel is, egy tepsibe ültetjük, fél cm-nyi vizet öntünk alá. 180 fokos sütőben fél órát sütjük, kivesszük. Ha már elbírja a kezünk, göngyöljük ki a húsokat, a bacon visszamaradt zsírján gyorsan átpirítjuk.
Tálalhatjuk is, én farinata-val kínáltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

