Csirkemelles kínai pirított tészta recept
Hozzávalók:
- fél ujjnyi gyömbér
- 2 evőkanál ecet
- 3-4 evőkanál méz
- 3 szál sárgarépa
- 7-8 evőkanál szójaszósz
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 2 fej vöröshagyma
- negyed fej káposzta
- 30 dkg csirkemell
- 2-3 púpos kiskanál étkezési keményítő
- fél citrom leve
- szezámolaj, (lehet étolaj is)
- 1 csomag spagetti tészta
Elkészítése:
Megfőzünk egyharmad csomag spagetti tésztát. Leszűrjük, majd félre tesszük.
A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk és két evőkanál szójaszósszal és egy púpos kiskanál keményítővel elkeverve a húsokkal összeforgatva 1-2 órára a hűtőbe tesszük pácolódni.
A húst a hűtőből kivéve két evőkanálnyi olajjal meglocsolt, forróra hevített wokban pirítjuk 2-3 percig. Ezután a hússzeleteket félre tesszük a wokot elmossuk és ismételten két evőkanálnyi olajjal forróra hevítjük.
Beledobáljuk a vékony csíkokra vágott répát, a nyolcadokra vágott vöröshagymát, fűszerezzük bátran durvára őrölt borssal, csipetnyi sóval mindezt körülbelül négy percig erős lángon pirítjuk. Adjuk hozzá a karikákra vágott fokhagymát az apróra vágott gyömbért, a csíkokra vágott káposztát és még 1 percig az egészet időnként megkavarva barnítjuk.
A mézet, az ecetet, a citrom levét, 5 evőkanálnyi szójaszószt és a csirkemellet a zöldségekkel elkavarjuk, majd mindehhez hozzáadjuk a tésztát.
1-2 perc elteltével az 1 dl vízzel elkevert púpos kiskanálnyi keményítőt a tésztához öntjük. Végül hármat-négyet kavarva rajta készre főzzük.
Tipp:
Étkezési keményítő helyett használhatunk lisztet is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

