Csirkemell mexikói raguval recept
Hozzávalók:
- 4 szelet kiklopfolt csirkemell
- 200 g fagyasztott mexikói zöldségkeverék
- 1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 ek tejföl
- kevés csilipehely
- só
- frissen őrölt bors
- 1 kk keményítő
- kevés leves alaplé
- kevés olaj
Elkészítése:
A csirkemelleket enyhén megsózzuk, majd mindkét oldalukon átsütjük. Mikor kisültek, kivesszük a zsiradékból, és egymásra fektetjük őket. Ugyanabban a serpenyőben a visszamaradt olajon a nagyon apróra vágott hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymagerezdeket, és a fagyasztott zöldségkeveréket.
Kevés alaplé hozzáadásával megpároljuk, majd felforraljuk. Megsózzuk, megborsozzuk, és kevés csilipelyhet adunk hozzá.
Közben a tejfölt elkeverjük kevés keményítővel, kevés alaplével hígítunk rajta, majd mikor csomómentes, hozzáadjuk a raguhoz. Ez kicsit visszahűti, de újraforraljuk, ezzel végleges állapotára sűrítjük.
A csirkemell szeletekre halmozzuk a ragut, és így tálaljuk. Köretként bármit javaslok hozzá párolt zöldségek kivételével.
Tipp:
Fásy Ádám mutatta meg a gyulai Királynő Fogadó konyháján anno, hogyan lehet ugyanabból az alapanyagból, különféle ízletes ragukkal, pillanatok alatt új ételeket varázsolni. Ez is közéjük tartozott. Köszönöm Ádi!
A csirkemell mexikói raguval kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 15 g
Szénhidrát: 4 g
Zsír: 3 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »


