Csirkemell fokhagymaszósszal recept

Hozzávalók:
- 4 szelet csirkemellfilé
- kevés liszt
- kevés étolaj a sütéshez
- 100 g főzőtejszín (laktózmentes is lehet)
- só
- frissen őrölt bors
- 10 -12 gerezd fokhagyma
- 1 ek mustár
- 1 ek olívaolaj
- kevés leves alaplé
- kevés étkezési keményítő
Elkészítése:
A csirkemelleket kiklopfoljuk, enyhén megsózzuk őket, kevés lisztbe forgatjuk, majd forró étolajban kisütjük mindkét oldalukon.
Papírtörlőre szedjük, majd ugyanabban a visszamaradt zsiradékban elkészítjük a fokhagymaszószt a szétnyomott fokhagymagerezdekből. Kevés mustárt keverünk hozzá, kevés hús alaplevet, sózzuk, borsozzuk, és annyi tejszínnel elkevert keményítővel sűrítjük be állandó keverés mellett, hogy csomómentes, homogén mártást kapjunk.
A kisült csirkemelleket változatos köretekkel, és a fokhagymaszósszal tálaljuk.
Tipp:
Fásy Ádám mutatta meg a gyulai Királynő Fogadó konyháján anno, hogyan lehet ugyanabból az alapanyagból, különféle ízletes ragukkal pillanatok alatt új ételeket varázsolni. Ez is közéjük tartozott. Az ötlet tehát nem az enyém, a szószt viszont saját receptem alapján készítettem el. Köszönöm Ádi!
A csirkemell fokhagymaszósszal kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 17 g
Szénhidrát: 3 g
Zsír: 6 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »