Borzas csirkefalatok recept

Hozzávalók:
- 2 kisebb csirkemell filé
- 1 csapott kk só
- 5-6 dl olaj a sütéshez
Bundához:
- 4 nagyobb krumpli (40 dkg tisztítva mérve)
- 2 nagyobb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 csapott kk só
- 1 késhegynyi őrölt bors
- 1 kk házi fokhagymakrém (vagy 2-3 gerezd zúzott fokhagyma)
- 3 jó púpos ek liszt
- 5 dkg trappista sajt
Elkészítése:
A megtisztított csirkemelleket vékony csíkokra vágjuk, lecsepegtetjük, meghintjük sóval.
A krumplit meghámozzuk, majd sajtreszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, a fűszereket, majd a lisztet fokozatosan adagolva hozzá jól összekeverjük.
Legvégül belereszeljük a sajtot. Egy magasabb falú edényben bő olajat forrósítunk. A csirkecsíkokat megmártjuk a masszában.
Nem kell kétségbe esni, ha nem akar ráragadni. Én megforgattam benne, majd egy villával a hús alá nyúltam úgy, hogy bőségesen legyen a masszából a hús felett és alatta is, és lecsepegtetés nélkül az olajba engedtem.
A forró olajban közepesnél kisebb lángon szép barnára sütjük. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Tipp:
Gyerekeim egyik legnagyobb kedvencét készítettem ma ebédre. Ebből a húsból nagyon sokat képesek elfogyasztani. Már a sütés megkezdésekor leülnek a kis asztalkájukhoz, és várják az első darabokat. Persze ilyenkor sűrű fújkálás közepette igyekeznek hűteni a még megfoghatatlanul forró falatokat.
A nevét onnan kapta, hogy a reszelt sajt és a krumpli a sütés során ropogós, borzas bundát alkot a szaftos csirkén.
Külön köret nem készül hozzá, csak egy kis tejfölös mártogatós, amit egy kevés házi fokhagymakrém ízesít.
A sütés alatt a várakozó nyers massza egy idő után levet ereszt. Azért, hogy később ne legyen olyan híg, szórhatunk bele még egy egész kevés lisztet.
A sütőedényben érdemes egyszerre nem túl sok húst sütni, mert szeretnek egymásba kapaszkodni az elején.
A borzas csirkefalatok kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 18 g
Szénhidrát: 7 g
Zsír: 4 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »
Így vidd be a napi vízadagodat könnyedén: 10 természetes frissítő a meleg napokra
A nyári hőségben a megfelelő hidratálás nemcsak kellemes, hanem létfontossá
Tovább olvasom »
Gyors rakottasok hétköznapokra – csirkével, darált hússal, cukkinivel
Laktató, szaftos és minden falatja kényeztet – ezek az egytálételek garantá
Tovább olvasom »
A hét legjobb cukkinis receptjei – ezek a receptek most tarolnak!
A cukkini minden nyáron főszereplő a konyhában – és nem véletlenül! Könnyű,
Tovább olvasom »
8 tepsis csirkecomb, ami után garantált a repeta
A csirkecomb az egyik legszaftosabb, legsokoldalúbb alapanyag, amit szinte
Tovább olvasom »
8 rakott tészta, amit mindenki szeret
A rakott tészták igazi hétköznapi hősök: gyorsan összeállíthatók, laktatóak
Tovább olvasom »