Bakonyi csirkemell recept
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemell filé szeletelve, paprikás lisztbe forgatva
- 60 dkg erdei gomba vagy csiperke
- 10 dkg füstölt szalonna kockákra vágva
- 2 nagy fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 lecsópaprika
- 1 nagyobb paradicsom, héja lehúzva és húsa kis kockákra vágva
- 2 dl hús vagy csont alaplé
- 200 g főzőtejszín esetleg tejföl
- 1 evőkanál liszt a habaráshoz
- kevés só és bors
- kevés őrölt pirospaprika
- kevés őrölt köménymag
- kevés kakukkfű
- 1 dl olaj a hús sütéséhez
Elkészítése:
A csirkemellet felszeleteljük, kiklopfoljuk, megsózzuk, paprikás lisztbe forgatjuk és forró olajban kisütjük.
Eközben az apróra vágott hagymát, a kockára vágott szalonnából kisült zsíron megpirítjuk, fokhagymát, majd paradicsomot és zöldpaprikát adunk hozzá darabokra vágva. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt paprikával. Kakukkfüvet, őrölt köményt is adunk hozzá.
Ezután beletesszük a szeletelt gombát és felöntjük leves alaplével. A főzőléből keveset kivéve, összekeverjük a tejszínes-gombás szósszal. A lisztet hozzáadva, csomómentesre elkeverve visszaöntjük a ragura és ezzel behabarjuk a mártást.
A kisült csirkemell szeletekre halmozzuk a mártást, tészta vagy galuska körettel tálaljuk. A hús is kapott egy vékony kérget, ami magán tartja a gombás ragut és a tészta vagy galuska is felveszi azt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »


