Aszalt szilvával töltött pulykamell recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg pulykamell
- 10 szelet bacon
- 15 dkg sajt (lehet füstölt is)
- 30 dkg aszalt szilva
- 1 dl száraz vörösbor
- 1 tojás
- 1 teáskanál őrölt szerecsendió
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint (frissen őrölt)
Előkészítés:
Az aszalt szilvát 1 dl száraz vörösborba áztatom. A sajtot lereszelem, összekeverem a tojással és az őrölt szerecsendióval.
Elkészítés:
A pulykamellet úgy szeletelem, hogy 2 db 2 tenyérnyi, téglalap alakú, 0,5-1 cm vastag lapot kapjak. A hiányzó részeket kisebb darabokkal kipótolom úgy, hogy a szeletek átfedjék egymást.
Enyhén kiklopfolom, sózom, borsozom.
Egy nagyobb darab alufólián elhelyezek 5 szelet bacont, rárakom a húst, a közepén egy sávban rákenem a sajtos massza felét. Leöntöm a szilváról a bort, majd a szilva felét a sajtos massza közepére halmozom.
Ezután felhajtom a hús egyik felét, majd ráhajtom a másik felét. Ugyanezt teszem a baconnel.
Végül felhajtom az alufóliát, középen végig elhajtom, a végeit elcsavarom, mint a szaloncukrot.
Összeállítom a másik adagot és egy tepsiben, 190 fokon 60 percig sütöm.
Ha elkészült kiveszem a fóliából és fél óra pihentetés után 1 centis karikákra szeletelem.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »





