Fehér csokis-citromos desszert recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
Lemon curd:
Az egész tojást, tojássárgáját, citrom héját és a cukrot alaposan kikeverjük a citromlével, majd gőzfürdő felett folyamatosan keverve addig főzzük, amíg besűrűsödik.
Amikor elkészült, akkor belekeverjük a vajat is.
Felhasználás előtt teljesen kihűtjük.
Fehér csokoládés krém:
A csokoládét mikróban vagy vízgőz felett felolvasztjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarponét alaposan kikeverjük az olvasztott csokival és a porcukorral. Ekkor hozzáadjuk a habtejszínt (jól behűtve, folyékonyan), majd robotgéppel stabil krémet keverünk belőle.
Összeállítás:
Egy tányérba kókuszreszeléket öntünk, egy másikba kevés tejet. Egy kekszet kissé megmártunk tejben, majd egy vékony réteg krémet viszünk fel rá úgy hogy legyen pereme is (erre egy habzsák a legcélszerűbb megoldás). Az így kialakított üregbe kevés lemon curd-ot töltünk. Egy másik kekszet is belemártunk a tejbe és rátesszük a desszert tetejére. Kissé összenyomjuk és a négy oldalát kókuszreszelékbe nyomkodjuk.
A tetejét ízlés szerint dekoráljuk krémmel és lemon curd-al. Néhány óra állás után kellően megpuhul és fogyasztható.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.20. Péntek
A pénteki menüben laktató, házias fogások kapnak helyet. A göcseji gombócle
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »









