Darált kekszes süti recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 csomag darált keksz (500 g)
- 2-3 evőkanál sárgabaracklekvár ( elhagyható)
- 1 dl kávé
- 10 dkg porcukor
- tej
- 3 evőkanál rumaroma
Töltelék:
- 25 dkg túró
- 5-6 dkg porcukor
Elkészítése:
Többféle sütit készítettem a darált kekszből.
A keksztekercshez fél csomag darált kekszet a lekvárral, porcukorral, kávéval, rumaromával összekeverek és annyit tejet adok hozzá, hogy nyújtásra alkalmas tésztát kapjak.
Ezután a töltelékhez a túró egyik felét 5 dkg porcukorral összekeverem és a kinyújtott tésztára kanalazom, majd feltekerem. Az egyik rúdba én a túrós töltelék előtt még egy pici kis lekvárt is tettem és erre jött a túró, majd így tekertem fel. Mehet a hűtőbe 1-2 órára.
A fehér kekszgolyóhoz a túró másik feléhez kb 8 dkg darált kekszet és 4 dkg porcukrot adtam, majd golyókat formáltam és kókuszba forgattam. Szintén hűtőbe tettem 1-2 órára
A sima kekszesnél pedig csak a keksztekercsnél megmaradt masszát töltöttem két keksz közé.
A kókuszgolyónál pedig sima massza van kókuszba forgatva.
Tipp:
Kisebb adagban készítettem el, persze ha valaki többet szeretne készíteni csak megduplázza az adagokat, illetve a töltelékhez is lehet több porcukrot is adni, mindenki amilyen édesen szereti.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

