Aszaltszilvás, mandulás joghurttorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Tésztához
- 12,5 dkg aszalt szilva
- 10 dkg reszelt kókusz
- 10 dkg darált mandula / dió / kesudió
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál fahéj
- 1 evőkanál víz
- 2 evőkanál kókuszzsír
Joghurtos krémhez
- 3 nagy doboz joghurt, lecsöpögtetve
- 3 evőkanál méz / porcukor / por alapú édesítőszer
Díszítéshez:
- Gyümölcs / aprított dió vagy mandula / karamell
Elkészítése:
Ez egy igazán különleges torta, ami gyorsan, egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor nagyon finom. Ha a joghurtot lecsepegtettük, onnantól számítva 20 perc alatt készen is van.
A tésztához az összes hozzávalót egy tálba öntjük és összekeverjük. Én a kókuszzsírt a kamrában tartom, így nem teljesen szilárd az állaga, és könnyű vele dolgozni. Ha túl kemény, érdemes kicsit megolvasztani, hogy el tudjuk oszlatni a masszában. Ha összeállt, egy 20 cm-es kapcsos tortaforma aljába tegyünk sütőpapírt, és ebbe oszlassuk el a tésztát. Nyomkodjuk egyenletesen bele, és egy részét a forma peremére tapogassuk fel. Ez fogja adni a torta oldalát. Ügyeljünk arra, hogy a torta alja ne legyen nagyon vékony! Ha kész, akkor tegyük hűtőbe, hogy megszilárduljon.
A joghurtot keverjük össze 3 evőkanál kicsit megmelegített mézzel. Ha valamilyen cukorral dolgozunk, akkor azt nem kell melegíteni, egyből a lecsepegtetett joghurthoz keverhetjük. Ezt az édeskés krémet kenjük a magvas-aszalt gyümölcsös alapra, és tegyük vissza a hűtőbe tálalásig. Nem kell sokat hűteni, hamar összeáll.
Díszítéshez a torta tetejére tehetünk friss gyümölcsöket, aprított diót vagy mandulás, de akár karamellát is.
Tipp:
A joghurtot alaposan le kell csöpögtetni, mielőtt használjuk. Tegyük ehhez a joghurtot egy vékony konyharuhával vagy gézzel kibélelt szűrőbe, ezt állítsuk egy kisebb tálba úgy, hogy a szűrő alja ne érjen a tálba. Minimum 3 órára tegyük a hűtőbe, hogy a nedvesség távozzon a joghurtból. Ennek köszönhetően nagyon krémes lesz a joghurt, és nem kell majd bele semmilyen zselatin vagy más fixáló. Akár egy teljes éjszakán keresztül is a hűtőben hagyhatjuk csepegni.
A tálban felfogott savót használhatjuk kelt tésztákhoz, kenyérhez.
Kókuszzsír helyett használhatunk vajat is. A magvakat bátran variálhatjuk, aszalt szilva helyett elkészíthetjük datolyával vagy aszalt sárgabarackkal is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

