Pogácsa maradék krumplipüréből recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A liszteket egy tálba mérjük, elkeverjük benne a sót és elmorzsoljuk benne a krumplipürét. A tejfölt kicsit megmelegítjük, de ne legyen forró. Belemorzsoljuk az élesztőt, megszórjuk a cukorral, majd simára keverjük. Az élesztős tejfölt, a tojást és a margarint is a liszthez adjuk, majd összedolgozzuk. Picit lágy a tészta, ekkor érdemes enyhén lisztezett felületre borítani és lisztes kézzel kidagasztani, majd pár órára hűtőbe rakjuk (Én egy fedeles kelesztőtálba raktam és pont 2 órát pihent. Akár este is összeállíthatjuk és másnap reggel nyújtjuk.)
Ezután lisztezett felületen 0,5 cm vastagra és téglalap alakúra elnyújtjuk. Háromszor hajtogatjuk 20 perces pihentetések beiktatásával. A hajtogatást a pogácsáknál szokásos módon végezzük.
A tésztát képzeletben 3 sávra osztjuk, a felső harmadot hajtjuk középre, majd erre az alsó harmadot. Ezután a bal oldalt, majd a jobb oldalt hajtjuk középre. A harmadik hajtogatás után ujjnyi vastagra elnyújtjuk, majd a tetejét bevagdaljuk. Egy kisebb pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Addig hagyjuk kelni, míg a sütő bemelegszik. Egy egész, kissé felvert tojással lekenjük.
180 fokon hőlégkeveréssel 20 perc alatt megsütjük.
Tipp:
Maradék krumplipüré felhasználásával készült ez a puha, omlós pogácsa. Természetesen ha épp nincs belőle, a megfőzött és összetört krumpli is alkalmas helyette.
A hajtogatás, pihentetés miatt hosszadalmasnak tűnik a folyamat, de minden perce megéri, hisz ez az egyik legfinomabb pogácsa, amit valaha készítettem.
Az elkészítési idő nem tartalmazza a hűtőben való pihentetés idejét.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

