Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Medvehagymás keksz recept

Medvehagymás keksz
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető



  • Hozzávalók:

    • 15 dkg finomliszt
    • 5 dkg kukoricaliszt
    • 10 dkg vaj
    • 8-10 db medvehagyma
    • 1 ek tejföl
    • 1 mk só

    Elkészítése:

    A kétféle lisztet szitáljuk bele egy tálba, majd keverjük hozzá a sót.

    Ezután adjuk hozzá a felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (Ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy ne ragadjon, és könnyen nyújtható legyen.)

    Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel ízlés szerint. (Én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam ki, és derelyevágóval vágtam fel.)

    Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá az ízlés szerint felvágott tésztát. (Én sütőpapírral együtt, egy gyors mozdulattal áthúztam a tepsire)

    Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12-15 perc alatt világos színűre. A sütőből kivéve hagyjuk a tepsin kihűlni, majd tálaljuk. Nagyon finom, omlós, és a medvehagymától különösen finom ízű kekszet kapunk.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá