Kolbászos tördelős recept

Hozzávalók:
- 1 kg finomliszt
- 4 ek rozmaringos olaj (lehet sima olívaolaj is, de fűszerezzük meg)
- 1 szál kolbász
- 3-4 ek mustár
- 2 csomag porélesztő
- 1 dl fehérbor
- 1 ek só
- ízlés szerint frissen őrölt bors
- 4 ek tejföl
- 3 dl meleg víz
Elkészítése:
A lisztet az élesztővel elkeverem, majd hozzáöntöm az olajat, a rozmaringot, tejfölt, a bort és a vizet (ezzel bánjunk csínján, mert liszttől is függ, mennyi folyadékot vesz fel).
Addig gyúrjuk, míg a tészta el nem válik az edény falától. Kicsit meglisztezzük, majd letakarva fél órát pihentetjük.
1 cm vastagra nyújtjuk és egy kb 7 cm átmérőjű pohárral vagy pogácsa szaggatóval korongokat vágunk a tésztából. Mindegyik közepébe 1-1 karika kolbászt teszünk, amit előtte megforgattunk a mustárban.
A tésztákból golyócskákat formázunk, majd lehetőleg kerek formába helyezzük egymás mellé. Érdemes még negyed órát így keleszteni.
Ezután megkenjük olíva olajjal, durva szemű sóval és őrölt borssal megszórjuk.
Előmelegített sütőben sütjük 180 fokon, amíg szép aranybarnára nem sül.
Ne felejtsünk a sütő aljába egy vízzel teli edényt is tenni. Ebből a mennyiségből 2 adag lesz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »