Házi sós kifli és zsemle recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 68 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 1,5 dkg só
- 2 dkg kristálycukor
- 2 dkg tejpor
- 2 dkg olvasztott vaj
- 4,5 dl langyos tej
Tetejére:
- nagy szemű só
- szezámmag
- köménymag
- lenmag
Elkészítése:
A tejből elveszünk 1,5 dl-t és a cukorral együtt megmelegítjük. Hozzáadjuk az élesztőt, amit felfuttatunk benne. Eközben egy tálba öntjük a többi hozzávalót: lisztet, olvasztott vajat, sót, langyos tejet majd hozzákeverjük az élesztőt is.
Addig gyúrjuk, amik a tál széléről el nem válik a tészta. Ezután letakarva meleg helyen pihentetjük nagyjából 1 órán keresztül. A tészta ezalatt szépen megnő. A tésztát két részre osztjuk, egyenként fél centi vastag kerek formára nyújtjuk és pizzavágó vagy kés segítségével 8 cikkre osztjuk. Kívülről befelé haladva feltekerjük.
A másik kupac tésztából készíthetünk zsemlét is. Ehhez a tésztát 8 kis golyóra osztjuk, formázzuk. A tetejét is bevághatjuk, de nem szükséges. A fél kész kifliket és zsemléket sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, tetejét megkenjük vízzel és megszórjuk ízlés szerint sóval, vagy szezámmaggal stb.
Előmelegített sütőben 13-15 perc alatt sütjük készre. Kicsit várjunk míg kihűl, utána lehet fogyasztani. A zsemlének valamivel több idő kell. Nagyon szépen átsülnek a belseje pedig finom puha marad.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

