Gluténmentes sajtos rúd recept

Elkészítése:
A liszthez adjuk hozzá a sót, a szódabikarbónát és keverjük alaposan össze.
Ezután adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat, majd kezdjük el összemorzsolni.
Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá az egész tojást és a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát (egy könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk).
Ezután csomagoljuk be folpack fóliába, majd tegyük be a hűtőbe legalább fél órára.
Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd rizsliszttel megszórt felületen nyújtsuk ki 4-5 mm vastagra.
Ezután kenjük le felvert egész tojással, ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, majd vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a felcsíkozott tésztát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 15 perc alatt süssük szép pirosra (én légkeverésnél 170 fokon, 15 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, mert melegen kissé törékeny.
Tipp:
Hűvös, száraz helyen, konyharuhával letakarva hosszabb ideig eltartható.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »