Vörösboros hús karamellizált dióval recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- karaj (tetszés szerinti méret)
- 8 db nagy burgonya
- 4 kis hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 dl vörösbor
- nagy marék dió
- pici olaj
- só
- sült hús fűszerkeverék
- pici víz
- 2 ek cukor
Elkészítése:
A húst egyben hagyjuk. Késsel belevágunk, de nem vágjuk át. Legalább 6 helyen szúrjuk bele a kést. Ez azért kell, hogy a pác oda is “beüljön”, valamint majd megtömjük fokhagyma szelettel. A krumplit megtisztítjuk, karikákra vágjuk. A tepsiben szétrakjuk őket. A kis hagymákat megtisztítjuk, fentről bevágjuk, de nem vágjuk át teljesen.
A bort beleöntjük egy tálba, belekeverünk két nagy evőkanál fűszerkeveréket. A húst belefektetjük. A fokhagymákat megtisztítjuk, nagy szeletekre vágjuk. A hús bevágott réseibe beletömjük a fokhagymát, a többit a páclébe rakjuk a hús köré.
A húst legalább fél óráig hagyjuk letakarva a boros páclében. A tetejére halmozzuk a fokhagymákat, mielőtt letakarjuk. Utána a húst pici olajon hirtelen lesütjük. A maradék olajban egy nagy marék diót két evőkanál cukorral karamellizálunk. A húst a krumplira fektetjük, rárakjuk a fokhagymákat is, amit lesütöttünk a hússal együtt.
A kis hagymákat a hús köré rakjuk, meglocsoljuk a maradék páclével. A karamelizált dióval és levével lelocsoljuk a húst és a krumplit. Tetejét sózzuk, zöldfűszerrel is megszórhatjuk. Kevés vizet öntünk alá.
Előmelegített sütőben sütjük. Legalább fél órát (bár ez a hús nagyságától függ) letakarva süssük, utána levesszük a fedőt vagy fóliát, és úgy sütjük tovább. 15 percenként locsoljuk a húst a levével, amíg le nem fő.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

