Töltött dagadó recept
Elkészítése:
A dagadót alaposan megtisztítjuk és felszúrjuk. 2 db tojást keményre főzünk, majd a héj eltávolítás után apróra vágjuk. A kenyeret vízbe áztatjuk, majd jól kicsavarjuk. A megmosott és kicsit lecsöpögtetett petrezselyemlevelet apróra vágjuk.
Egy tálba rakjuk a kicsavart kenyeret, az összevágott tojásokat, a nyers tojásokat, a zöldlevelet, belezúzzuk a megtisztított fokhagymákat, sózzuk, borsozzuk, és jól összedolgozzuk. (Nekem túl lágy lett, ezért még tettem bele 2 ek zsemlemorzsát is.)
A dagadót megtöltjük a töltelékkel és a lyukat bevarrjuk, meghintjük 1 kk sóval. Érdemes kevésbé megtömni, mert a töltelék még dagad sütés közben, így könnyen kirepedhet a hús. Egy közepes méretű tepsit kikenünk 2 ek zsírral és belefektetjük a töltött húst, majd azt is lekenjük 1 ek zsírral. Mellé öntünk 1,5 dl vizet, lefedjük alufóliával.
Előmelegített sütőben 200 fokon alul-felül sütéssel 1 órát puhítjuk, majd a fóliát levéve kb. 30 percet pirítjuk. Közben párszor meglocsoljuk a szaftjával.
Ha megsült, érdemes hagyni teljesen kihűlni és szépen szeletelhető.
Tipp:
Elkészült életem első töltött dagadója. Kicsit félve, de nagy izgalommal és kíváncsisággal vágtam bele. Nem volt nagy a hús, ezért kevéske tölteléket állítottam össze, amibe most darált hús nem került. Mivel egyben vásároltuk a dagadót, Páromnak jutott a nemes feladat, hogy felszúrja :-)
Sajnos sütés közben történt egy kis baleset, egy pici részen kirepedt és kikukucskált a töltelék, de ez természetesen az ízén nem igazán változtatott.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »



