Szűzpecsenye Mytton módra recept
Hozzávalók:
- 60 dkg sertésszűz (hártyájától megtisztítva)
- 20 dkg bacon
- 1 csokor zsálya (8-10 levél)
- 1 kk só
- 1 kk bors
- 1 ek provence-i fűszerkeverék (sertésfűszerkeverék is lehet)
- 10 dkg fűszervaj (fokhagymás)
- 1 dl félszáraz fehérbor
Elkészítése:
Vegyünk elő egy 20 cm-es átmérőjű jénai kerek kúpos tálat, és kenjük ki vajjal, majd a baconnel béleljük ki hosszában.
A szűzpecsenyét a hártyától való tisztítás után 2 cm-es darabokra vágjuk fel, és nyomkodjuk meg egy kicsit a tenyerünkkel. Kevés vajon süssük elő, sózzuk, borsozzuk, egy részét tegyük rá a szalonnára, és helyezzünk rá vajat. A legjobb a vajat előre felkarikázni még hidegen (fűszervajat készen lehet kapni, de készíteni is lehet).
Szórjunk rá 3-4 db zsályalevelet, majd megint hús következik és fűszeres vaj, szalonna és hús, majd zsálya, és fedjük le a szalonnával. Ezt addig tegyük, amíg meg nem telik a tálunk.
Locsoljuk meg borral, és tegyük fóliával letakarva hideg sütőbe, majd süssük 160 fokon 1 órát. Ekkor vegyük le a fóliát, és még 20 percig süssük 180 fokon. Nagyon ne pirítsuk meg.
Kivesszük a sütőből, majd takarjuk vissza a fóliával, és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe egy éjszakára.
Ünnepi nap előtt készítsük el, majd közvetlen tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, borítsuk egy tálra, díszítsük, és lehet szeletelni, mint a tortát.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

