Sült tarja gombakerítéssel és tükörtojással recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 6-8 szelet tarja
- 50 dkg csiperke gomba
- 2 vöröshagyma
- petrezselyem
- só
- bors
- pirospaprika
- 2 gerezd fokhagyma
- kevés olaj
- annyi
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS, ahány szelet hús - reszelt sajt
- libazsír a sütéshez (lehet más zsiradék is)
Elkészítése:
A tarjákat kicsit átklopfoljuk, majd sóval, borssal megfűszerezzük. A fokhagymagerezdeket áttörjük fokhagymanyomón, és a húsra kenjük. (Ezt készíthetjük úgy is, hogy kevés olajba tesszük a fűszereket és a fokhagymát, majd ezzel kenjük át a húsokat).
Forró zsiradékban elősütjük a húsokat, majd kizsírozott tepsibe helyezzük. Elkészítjük a gombát, egyfajta gombapaprikást főzünk belőle hagymával, paprikával (kevéssel), és megszórjuk a petrezselyemmel. Ezt halmozzuk a húsok köré úgy, hogy a gomba magasabban legyen – bástyát “építünk”.
Meglocsolhatjuk tejföllel (én ezt most kihagytam), majd a tetejére tesszük a reszelt sajtot. Minden hússzeletre 1-1 tojást ütünk, majd letakarva fóliával a tepsit az előmelegített sütőbe tesszük, és 170 fokon nagyjából 35-45 percig sütjük.
Tipp:
Rizzsel tálaltam, és mellé vegyes-vágott savanyú készült.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »

