Savanyúkáposzta húsgombóccal recept

Hozzávalók:
- 80 dkg fehérboros savanyú káposzta
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 10 dkg füstölt kolozsvári szalonna
- 2-3 babérlevél
- chili pehely
- 1 dl étolaj
- 1-2 ek pirospaprika
- 40 dkg darált sertéshús
- 1 csésze rizs
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk őrölt köménymag
- 1 tk őrölt pirospaprika
- só
- 2 közepes méretű
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 tk bors
- 1 tk majoránna
- borsikafű
- 10 dkg füstölt kolbász
- 2 ek étolaj
- 2 csapott ek liszt
- 1 mk pirospaprika
A tálaláshoz:
- ízlés szerint tejföl
Elkészítése:
Az olajon megfuttatjuk a csíkokra vágott szalonnát, beledobjuk az apróra vágott hagymát, üvegesre pároljuk. Meghintjük 1-2 evőkanál pirospaprikával, ráöntünk 1 liter vizet, beletesszük a savanyú káposztát (ha túl savanyú, hideg vízzel öblítsük át), babért, csilipelyhet, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, majd elkezdjük forralni.
Közben a darált húst összekeverjük 1 csésze mosott rizzsel, 2 gerezd apróra vágott fokhagymával, megfűszerezzük az őrölt köménymaggal, pirospaprikával, kicsit megsózzuk, borsozzuk, és összegyúrjuk 2 tojással. Vizes kézzel kb. 3 cm átmérőjű kis gombócokat formálunk, és egyenként a forrásban lévő káposzta tetejére ültetjük a kb. 8-10 db gombócot. Csak akkor mozgassuk a fazekat, amikor a tojástól már összeálltak a gombócok. (Meg fognak nőni, ezért nagyobb fazekat használjunk, és ha kell, öntsünk fel egy kis vízzel.)
Kb. 30 perc főzés után befűszerezzük a káposztát a borsikafűvel, majoránnával, és beletesszük a karikára vágott kolbászt. Még főzzük 10 percig.
Közben 2 evőkanál olajon a lisztből világos rántást készítünk, pirospaprikát adunk hozzá, és felöntjük kevés hideg vízzel. A fazékban félretoljuk a gombócokat, óvatosan hozzáadjuk a rántást, összekeverjük a káposzta levével, és 1-2 percig forraljuk.
Tálaláskor előbb a gombócokat tesszük tányérra, majd erre öntjük a tejfölt.
Megjegyzés:
Nálunk sokszor volt ez ebédre, és nem szoktuk káposztába tölteni, mert régen nem lehetett kapni felénk. Így tehát csak a gombócok főttek a káposztában, finom kolbász és szalonna társaságában.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »