Kemencés lecsó recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 70 dkg sertéskaraj
- 10 dkg füstölt szalonna
- 1 kg lecsópaprika
- 50 dkg paradicsom
- 3 db vöröshagyma
- 1 tk zúzott fokhagyma
- só, őrölt bors
- 1 ek fűszerpaprika
- 1 dl étolaj
Körethez:
- 1/2 kg tarhonya
- 3 ek étolaj
- 1 tk só
Elkészítése:
A húst felszeleteljük, kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és félretesszük 10-15 percre, hogy a fűszerek átjárják.
Ezalatt a vöröshagymát felkockázzuk, a szalonnát csíkozzuk, a paradicsomot cikkekre,- a paprikát ízlés szerint karikára vagy szeletekre vágjuk.
Egy serpenyőben az olajat felhevítjük és a lefűszerezett szelethúsok mindkét oldalát pár perc alatt átsütjük, épp csak egy halvány szint kapjon, lényege, hogy kissé átpuhuljanak.
Ugyanebben az olajban folytatjuk az előkészítést..
A szalonna csíkokat átsütjük, majd hozzáadjuk a vöröshagymát és 5-6 perc alatt összepirítjuk a szalonnával.
Ezután hozzáadjuk a paprikát, a paradicsomot, a fokhagymát, a fűszerpaprikát, öntünk hozzá kb 1 dl vizet, picit megsózzuk és nagyjából 10-12 percet előfőzzük.
Amíg fő a lecsó, egy tepsit hajszál vékonyan kikenünk olajjal, elhelyezzük benne az elősütött hússzeleteket és miután összefőtt a lecsóalap, rákanalazzuk a húsokra, szépen elosztva és a levét ráöntve, hogy minden szeletre egyformán jusson.
A tepsit alufóliával lefedjük és előmelegített sütőbe, vagy felfűtött kemencébe téve (190 fokon) sütjük 20 percig, majd a fóliát levéve további 10 percen át kissé megpirítjuk a tetejét.
Mialatt sül a lecsó, elkészítjük a tarhonyát.
Egy edényben felhevítjük az olajat, beleszórjuk a tarhonyát és közepes lángon folyamatosan kevergetve szép aranybarnára pirítjuk.
Felöntjük kb. másfél liter forró vízzel, megsózzuk és lassú lángon puhára főzzük.
Hideg vízzel átöblítjük és leszűrjük. Tálalásig lefedve tartjuk!
Chilipaprikával és ízlés szerint kenyérrel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!
Tipp:
Amikor levesszük a tepsiről az alufóliát, itt-ott üthetünk rá néhány db tojást, így gazdagabbá, változatosabbá tehetjük az ételt!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »
Így vidd be a napi vízadagodat könnyedén: 10 természetes frissítő a meleg napokra
A nyári hőségben a megfelelő hidratálás nemcsak kellemes, hanem létfontossá
Tovább olvasom »
Gyors rakottasok hétköznapokra – csirkével, darált hússal, cukkinivel
Laktató, szaftos és minden falatja kényeztet – ezek az egytálételek garantá
Tovább olvasom »
A hét legjobb cukkinis receptjei – ezek a receptek most tarolnak!
A cukkini minden nyáron főszereplő a konyhában – és nem véletlenül! Könnyű,
Tovább olvasom »
8 tepsis csirkecomb, ami után garantált a repeta
A csirkecomb az egyik legszaftosabb, legsokoldalúbb alapanyag, amit szinte
Tovább olvasom »
8 rakott tészta, amit mindenki szeret
A rakott tészták igazi hétköznapi hősök: gyorsan összeállíthatók, laktatóak
Tovább olvasom »