Egyben sült medvehagymás fasírt recept

Hozzávalók:
- 60 dkg darált hús
- 1 csokor medvehagyma
- 2-3 ek mustár
- 2 szikkadt zsemle
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- őrölt fehér bors
- ételízesítő
- szerecsendió
- 2-3 dkg margarin
Elkészítése:
A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe, majd amikor már jól megszívták magukat, alaposan nyomkodjuk ki.
A medvehagymát vágjuk fel apróra.
Tegyük bele egy tálba a darált húst, és adjuk hozzá az alaposan kinyomkodott zsemléket, az apróra felvágott medvehagymát, a mustárt, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük.
Ezután dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és kézzel gyúrjuk pár percig a masszát.
A sütőformát kenjük ki margarinnal (én szilikonos formát használtam, de azt is kikentem), majd lapogassuk bele a húsos masszát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 65-70 perc alatt készre. A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit a formában hűlni, majd óvatosan fordítsuk át egy tálra.
Ameddig a vagdalt sül, addig készítsük el a köretet.
Tálalás előtt szeleteljük fel, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én krumplipürével kínáltam.
Az egyben sült medvehagymás fasírt kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 17 g
Szénhidrát: 8 g
Zsír: 9 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 mennyei tejberizses és rizspudingos desszert – klasszikustól a különlegesig
A tejberizs az a desszert, amit gyerekkorunk óta szeretünk – most viszont ú
Tovább olvasom »
12 szaftos sertésétel, amit a család minden tagja imádni fog
Ha valami igazán tartalmas, szaftos és magyaros fogásra vágysz, akkor ezek
Tovább olvasom »
Pohárkrémek és réteges desszertek – egyszerűen elképesztő ízek
Ha gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz, ne keresgélj tov
Tovább olvasom »
Tésztareceptek húsimádóknak és zöldségrajongóknak – válogass kedvedre!
Létezik olyan, aki ne szeretné a tésztát? Krémes, szaftos, sajtos, zöldsége
Tovább olvasom »
Imádjuk a cukkinit! Íme 10 ellenállhatatlan recept
Ha van egy jó cukkinid, már csak a recept kell hozzá! Ezek a változatos, fi
Tovább olvasom »
Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »