Saláta balzsamos sült céklával, batátával, mangalica sonkával recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 15 dkg csirkemellfilé
- 3 szelet mangalica sonka
- 1 közepes méretű édesburgonya (batáta)
- 1 közepes méretű cékla
- 1 szál újhagyma
- 0,5 jégsaláta
- 2 ek olaj
- 3 dkg vaj
- 3-5 ek citrusos balzsamecet szósz
- 2 ek szezámmag
- 2 csipet őrölt kömény
- só
- bors ízlés szerint
Elkészítése:
A szezámmagot megpirítjuk száraz serpenyőben.
A csirkemellet apróbb kockákra vágjuk, és ízlés szerint megsózzuk, borsozzuk és 2 evőkanálnyi olajjal összeforgatjuk, majd egy kevés ideig állni hagyjuk.
A céklát és az édesburgonyát meghámozzuk, és nagyon vékony hasábokra vágjuk.
Serpenyőbe tesszük a vaj felét, megforrósítjuk, és beledobjuk az édesburgonyát, néhányszor átforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, és kiszedjük egy tálkába. Nagyon hamar megpuhul.
Ugyanebben a serpenyőben a vaj másik felén megpároljuk-pirítjuk a céklát két evőkanál balzsamecettel és egy kevés vízzel (egy kicsit tovább tart, mint az édesburgonya), közben meghintjük ízlés szerint sóval, borssal és köménnyel. Ha elkészült, összeforgatjuk a pirított szezámmaggal, és félretesszük.
Az újhagymát is megmossuk, megtisztítjuk, és felkarikázzuk.
A fűszeres csirkemellkockákat egy kevés olajon készre pároljuk-pirítjuk.
A sonkát is apróbb darabokra tépkedjük. A saláta összeállításához a jégsalátát leveleire szedjük, leöblítjük, leszárítjuk, majd kézzel, vagy késsel kisebb darabokra tépkedjük/vágjuk.
Tálaláskor a tányért meglocsoljuk vékonyan balzsamecettel, ráhalmozunk a jégsalátából, ráteszünk a csirkekockákból, a céklából, az édesburgonyából és a sonkából. A tetejére szórunk a felkarikázott hagymából, majd az egészet meglocsoljuk még egy kevés balzsamecet szósszal.
A saláta balzsamos sült céklával, batátával, mangalica sonkával kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 9 g
Szénhidrát: 7 g
Zsír: 9 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

