Barackos fánk recept

Elkészítése:
2-3 evőkanál langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, melybe rakunk 1 evőkanál cukrot.
A liszthez hozzáadjuk a maradék cukrot, a csipet sót, és a közepébe készítünk egy mélyedést, és ebbe öntjük a felfuttatott élesztőt, és a két tojás sárgáját.
Annyi langyos tejjel, hogy lágy tésztát kapjunk, alaposan összedolgozzuk. Beledagasztjuk az olvasztott vajat és az étolajat, majd letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Ezután lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd fánkszaggatóval korongokat szúrunk ki. Mindegyik közepébe egy mélyedést nyomunk, melyekbe egy evőkanál – már előre elkészített és kissé kihűtött – vaníliás pudingkrémet teszünk, és mindegyik tetejére egy – magházával lefelé fordított – fél barackot borítunk.
A tészta szélét felvert tojással körbekenjük, és tepsibe rakjuk. Ezután hideg sütőbe tesszük, és amíg a sütő bemelegszik, addig a tészta is megkel.
Szép pirosra sütjük.
Sztori: Mire észhez kaptunk, már elmúlt a farsangi fánk szezon. Nem szeretjük az olaj-szagot, mely az egész lakást átjárja, így valami nagyon finom, sütőben elkészíthető fánkra vágytunk.
Így készült el ez a fenséges finomság! :)
Jó étvágyat hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »