Marhalábszár-pörkölt bográcsban recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 5 kg marhalábszár felkockázva
- 1,5 kg vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 20 dkg füstölt szalonna
- 1 kk köménymag
- 60 dkg zöldpaprika
- 1 db csípős paprika
- 30 dkg paradicsom
- só
- 3 ek őrölt pirospaprika
- 2 dl száraz vörösbor
Elkészítése:
A szalonnát felcsíkoztam, majd zsírjára pirítottam. A sült szalonnát kivettem, a zsírhoz hozzáadtam a kockákra vágott hagymát, és a szétnyomott fokhagymát. Kicsit dinszteltem, majd hozzáadtam a köménymagot, amit kipattogtattam (megpirítottam).
A kockázott marhalábszárat is beletettem, valamint a felkarikázott paprikának a felét, és a paradicsomokat egészben úgy, hogy a csumáját kivágtam, és kereszt alakban bevágtam.
Később a paradicsomok héját le tudtam húzni, azt eltávolítottam a bográcsból. A húst kicsit pirítottam addig, míg ki nem fehéredett. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el, majd megsóztam.
A bográcsba került a felkarikázott paprika másik fele, és az erős paprika is félbe vágva. Ezután két órán át főtt, a bográcsot időnként megforgatva, és az elfőtt levet időnként pótolva.
Mikor úgy éreztem megfőtt, a paprikát csomómentesre kevertem vörösborban, és hozzáöntöttem a bogrács tartalmához. Rövid rotyogtatás után a pörkölt elkészült
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »