Marhalábszár pörkölt recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1,5 kg marhalábszár
- 5 nagy fej vöröshagyma
- 1 ek zsír
- 2 zöldpaprika
- 2 nagyobb paradicsom meghámozva
- 250 g darált, csípős, sós kápia paprika (vagy őrölt pirospaprika, és megfelelő mennyiségű só)
- 1 kk köménymag (esetleg őrölt kömény)
- 1 kk őrölt bors
- 1 lestyánlevél
- 1 liter víz
Elkészítése:
A megtisztított felcsíkozott hagymát 1 ek zsíron, erős tűzön megpirítjuk, majd ha szükséges, egy löttyintésnyi borral meglazítjuk (a bor megakadályozza a hagyma leragadását). Megszórjuk köménymaggal, amivel addig pirítjuk, míg a kömény kipattog, de nem ég meg. Hozzáadjuk a ízlés szerinti méretűre darabolt húst. (Ha kisebb méretűre vágjuk, hamarabb megfő.)
Addig pirítjuk kevergetés mellett, míg a hús külső, fehér burkot nem kap, kicsit megpörkölődik. Eközben a hús kissé kiengedi saját levét is.
Ezután felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el, és hozzáöntjük saját készítésű, enyhén csípős darált paprikát is. Beletesszük a bográcsba a nagyobb lestyánlevelet is, amit csak addig hagyunk benne, míg aromája kifő. (Megkóstoljuk.)
A paradicsom meghámozása könnyen megoldható, mivel csumáját kivágva, majd kereszt alakban bevágva, pár perc alatt a pörkölt forró levében lefő róla a héja, ami más esetben felpödrődött darabokban marad meg pörköltünkben. Ezt a lefőtt héjat könnyen kiemelhetjük a pörköltből. A paradicsom egyéb részei pedig gyorsan szétfőnek, ezzel javítva ételünk szaftjának ízét, állagát. A paprikát félkarikára vágva adjuk a pörkölthöz. A paprika és a paradicsom ennél a mennyiségnél fél üveg natúr lecsóval helyettesíthető.
Mint az eddig leírtakból nyilván kiderült, őrölt paprika eddig nem került a pörköltbe, hiszen a darált paprika gyönyörű színt, kellemes csípősséget adott a bogrács tartalmának. Kevés őrölt borsot viszont adjunk hozzá.
Az öntöttvas bográcsot időnként megforgatva hagyjuk besűrűsödni a pörkölt szaftját. Kavargatásra nincs szükség, az öntöttvas bogrács egyenletes hőelosztása miatt.
Kerülhetett volna még bele szétnyomott fokhagyma, kakukkfű, zeller zöld, és más megszokott, és különlegesebb alapanyagok is, de most az egyszerűségre törekedtem.
Tipp:
A házi darált paprika nem azonos a bolti készítményekkel, hanem régi recept alapján magam készítem a már megosztott eljárás szerint: 5 súlyszázalék paprika + 1 súlyszázalék só + csípős paprika egyéni ízlés alapján)
Pontosan 2 óra kellett a főzés indításától. Köretként főtt, köménymagos burgonyát adtunk hozzá. Míg én a kertben a napernyő árnyékában a pörkölttel foglalatoskodtam a hideg fröccs társaságában, nejem ezt a nemes feladatot magára vállalta, a konyha melegében.
Tanácsolom a blogomban leírtak elolvasását is, mert lényegesen részletesebben foglalkozok ott a témával, több fotóval, melyek kapcsolódnak a bográcsoláshoz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »


