Tárkonyos szárnyas raguleves gombával recept
Hozzávalók:
- 1 kg csirkeaprólék (szárnyak 2 db nyak 3 db farhát 1 mellfilé)
- 15 dkg gomba
- 2 szál petrezselyemgyökér és zöldje
- kis darab zeller
- kisebb csokor tárkony
- 2-3 szál kisebb sárgarépa
- 1 db vöröshagyma
- só
- bors
- kevés citromlé
- 1 evőkanál mustár
- 2 dl tejföl
- 1 kávéskanál liszt
A galuskához:
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 evőkanál liszt
- só
Elkészítése:
A zöldségeket megtisztítjuk, majd apróra vágjuk, és a gombát is szeleteljük fel. A zöldségzöldet és a tárkonyt vágjuk apróra. Az olajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, és sózzuk, borsozzuk, majd tegyük bele a gombát és a petrezselyemzöldet.
Keverjük meg, és pároljuk rövid ideig. A zöldségeket is tegyük hozzá, majd öntsük fel 1 liter vízzel, és a megmosott csirkeaprólékot tegyük a többihez. Ha szükséges, még tegyünk hozzá vizet. Ha a hús puhulni kezd, szórjuk bele a tárkonyt, és 1 tojásból liszttel, kevés sóval készítsünk galuskatésztát, és szaggatón szaggassuk a levesbe.
Ha ez is elkészült, a tejfölt keverjük el a liszttel és kevés főzőlével, majd habarjuk be vele a levest, és 1/2 citrom levét csavarjuk bele. Ízesítsük mustárral. 2-3 percig forraljuk a levest, és zárjuk le a tűzhelyt alatta. Zöldséges ételízesítővel lehet még ízesíteni.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.13. Péntek
A pénteki menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A móri paprikás
Tovább olvasom »
12 rakott étel, amely tökéletes választás egy kiadós ebédhez
A rakott ételek a legpraktikusabb és leglaktatóbb fogások közé tartoznak. E
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.12. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus, házias ízek kerülnek előtérbe. A húsleves házi
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.11. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A csurgatott toj
Tovább olvasom »
12 sertéshúsos étel, amely igazi magyaros ízeket hoz az asztalra
A sertéshúsból készült ételek a magyar konyha leglaktatóbb és legkarakteres
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.10. Kedd
A mai menüben friss, házias ízek találkoznak. A medvehagyma krémleves könny
Tovább olvasom »

