Szilveszteri lecseleves recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 15 dkg lencse
- 2 db sárgarépa
- 1 db zöldség
- 1/2 zellergumó
- 1 db vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 szál zeller zöld
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só
- őrölt bors
- ételízesítő
- 2 dl tejföl
- 1 ek mustár
- 1 ek liszt (kisebb ek)
- 3-4 pár füstölt virsli
- 1,5 l víz
Elkészítése:
A lencsét válogassuk át és mossuk meg, a zöldségeket pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel nagyon apróra.
Egy edénybe tegyük bele a megmosott lencsét, a felkockázott zöldségeket, és az apróra vágott hagymát. Ezután öntsük fel a vízzel, majd sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint adjunk hozzá egy-két teáskanál ételízesítőt. Ezután tegyük bele a petrezselyemzöldet, a zeller zöldet, és főzzük majdnem teljesen puhára. (én cérnával összekötöttem a zöldség zöldeket, így egyben kitudtam szedni)
Amikor a lencse és a zöldségek már majdnem teljesen megpuhultak, akkor tegyük bele a virslit és főzzük pár percig. Ezután vegyük ki a levesből a zöldség és zeller zöldet.
A tejfölt keverjük simára a mustárral, a liszttel, és egy kevéske levessel, majd csorgassuk a levesbe. Forraljuk fel újra, majd főzzük még pár percig. Ízlés szerint ekkor megszórhatjuk a forrásban lévő levest egy kevés pirospaprikával.
Tálaláskor merjük a levest tányérokba és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »


