Fokhagymakrémleves szardellás pirítóssal recept
Hozzávalók:
Leveshez:
- 6-7 fej egész fokhagyma
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 ek vaj
- 2 szál fehérrépa apró kockákra vágva
- 2 szál újhagyma felkockázva
- 2 szál póréhagyma felkockázva
- 1 burgonya felkockázva apróra
- 1 liter csirkehúsleves alaplé
- 1,5 dl tej
- 1,5 dl főzőtejszín
- só, bors
Pirítóshoz:
- 6 szardella lecsepegtetve, felaprítva
- újhagyma zöldjéből egy kicsi felaprítva
- diónyi vaj
- pirítós
Elkészítése:
A pirítós feltéthez egy mozsárban alaposan dolgozzuk össze a szardellát, a hagymát és a vajat. Pépesre. Ezt kenjük majd a pirítósunk tetejére. 170 fokra előmelegített sütőbe egy rácsra tesszük hámozatlanul az egész fokhagymákat, addig sütjük, amíg meg nem puhul, kb. 40 percig. Mondjuk én be szoktam csomagolni alufóliába, tetejét meglocsolom kevés olívaolajjal, sózom, borsozom és úgy sütöm.
Ha kész kihűtjük, majd kinyomkodjuk a puha gerezdeket a héjból. Kevés olajat és vajat hevítünk, a hagymát kevés sóval megpároljuk. Kevéske alaplevet öntünk rá. Mikor elfőtt, rátesszük a zöldséget és felöntjük a maradék lével, tejjel, főzőtejszínnel. Összeforraljuk, majd botmixerrel alaposan átmegyünk rajta. A szardellás pirítóssal tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus és különleges krumplisaláták karácsonyra – 12 kipróbált recept
A krumplisaláta sok családban elengedhetetlen része az ünnepi menünek. A kl
Tovább olvasom »
Könnyed köretek az ünnepi menühöz – 12 majonézmentes saláta
A karácsonyi ételek mellé sokszor jól esik egy friss, könnyű saláta, amely
Tovább olvasom »
Karácsonyi ünnepi menü: 12 kipróbált töltött hús recept
A karácsonyi asztalon mindig jól mutat egy szaftos, gazdagon töltött húsfél
Tovább olvasom »
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »

