Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Fokhagymakrémleves recept

Fokhagymakrémleves
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó



  • Hozzávalók:

    • 2 fej fokhagyma
    • olívaolaj
    • 1 ek liszt
    • 2 húsleveskocka
    • kakukkfű
    • őrölt bors
    • 1 l víz

    Elkészítése:

    A fokhagymafejeket vágjuk félbe, majd a vágott felével lefelé tegyük bele egy edénybe. Ezután öntsük fel annyi olívaolajjal, hogy teljesen ellepje. (Ízlés szerint bármilyen olajjal felönthetjük.)

    Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes lángon kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra.

    Amikor már szépen megsült, vegyük ki a félbevágott fokhagymafejeket az olajból, és nyomkodjuk ki a gerezdeket a héjából.

    Tegyük bele egy edénybe, majd villával kicsit nyomkodjuk össze a megsült fokhagymagerezdeket. Öntsünk rá egy evőkanálnyit a sütéshez használt olajból, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk világos zsemle színűre. Végül öntsük fel a vízzel, majd ízlés szerint sóval, húsleveskockával, őrölt borssal és kakukkfűvel ízesítsük.

    Kb. 10-15 percig főzzük, majd vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.

    Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá pirított zsemlekockát, vagy gombás-sajtos sült kifliszeletet.

    A fokhagymakrémleves kalória és tápérték tartalma:

    Kalória: 37 kcal
    Fehérje: 1 g
    Szénhidrát: 2 g
    Zsír: 3 g
    Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá