Citromos-zöldborsós medvehagyma krémleves polentával recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 1 kisebb csokor medvehagyma
- 30 dkg zöldborsó
- 15 dkg krumpli
- 1 citrom leve
- só
- őrölt fehér bors
- 3-4 ek tejföl
- 1 tk liszt
- 1 l zöldségalaplé
- 1 ek olívaolaj
Polenta hozzávalói:
- 7 dkg kukoricadara
- 2,5 dl víz
- 5 dkg sajt
- só
- őrölt fehér bors
- 1 ek olívaolaj
Elkészítése:
Az olajon kezdjük el párolni a zöldborsót, és pár perc után először adjuk hozzá az összevágott krumpli, majd az apróra vágott medvehagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a citromlevet, majd pár perc után öntsük fel a zöldségalaplével. Ezután addig főzzük még a borsó, és a krumpli teljesen megpuhul.
Amikor a zöldségek megpuhultak, vegyük le a tűzről a levest, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután tegyük vissza a tűzre és forraljuk fel.
A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett csorgassuk a forrásban lévő leveshez. Ezután kevergetve főzzük még pár percig, majd fedjük le az edényt, és zárjuk el a gázt.
A polentához a vizet tegyük fel forrni egy evőkanál kukoricadarával. Amikor elkezd forrni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék kukoricadarát is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szép lassan kevergetve addig főzzük még besűrűsödik.
Ekkor keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd 1-2 percig kevergetve főzzük addig, még elválik az edény falától.
Egy tálcát vékonyan kenjünk meg olajjal, majd öntsük rá a sűrűre főzött kukoricadarát. Ezután simítsuk el egy spatulával ízlés szerinti vastagságúra, majd hűtsük ki teljesen.
Amikor teljesen kihűlt vágjuk fel kisebb kockákra.
Egy teflon serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd a felkockázott polentát addig süssük hogy szép színt kapjon.
Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint tegyünk bele a sült polentából és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Őszi tortacsodák: 8 gazdag, rétegezett torta recepttel
Az ősz beköszöntével valahogy mindig jobban kívánjuk azokat a tortákat, ami
Tovább olvasom »
10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »