Párolt káposzta vilmoskörtével recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 2 fej káposzta
- 4 db hagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 2 db vilmoskörte
- 1 dl fehérbor
- 2 ek só
- 1 kávéskanál köménymag
- 1 kávéskanál őrölt bors
- 1 ek édesítőszer
- 1 szál kakukkfű
- 1 szál borsikafű
- 1 kávéskanál mustár
Elkészítése:
Két fej káposztát felszeleteltem (lehet gyalulni is, de én jobban kedvelem a kicsivel szélesebb csíkokat), megsóztam. Négy fej hagymát vékonyra szeltem, 5 gerezd fokhagymát szétnyomtam, felaprítottam.
Nagyon kevés olajon megpároltam a hagymát és fokhagymát, majd köményt is adtam hozzá. Rövid idő után, belekerült a fazékba a besózott káposzta is (ha nem fér be egyszerre, nem kell kétségbe esni, mert a káposzta hamar összeesik és újabb adagot tehetünk a fazékba).
Beleöntöttem a fehérbort és megborsoztam. Lefedtem a fazekat. Mint bizonyára észrevettétek, nem az elején karamellizáltam a cukrot, mint azt a többség csinálja. Ennek az oka, hogy az ételek többségét szorbittal csinálom.
Ebbe is tettem az édesítőből, de csak a végén adtam hozzá keveset. A cukros ízt pótolta, a 2 db vilmoskörte, amit közben felszeltem. Nyugodtan csináljátok cukorral, én csak betegségem miatt nem használom!
A káposztát gyenge lángon pároltam, időnként megkeverve és pótolva a párolás során összeesett anyagot. Kevés kakukkfű és csombor (borsikafű) is került a fazékba. Minden káposztás étel barátja a csombor, mert a káposzta puffasztó hatását ellensúlyozza, különleges íze mellett. Vigyázzunk a mennyiségével, mert nagyon erőteljes íze van!
Adtam még hozzá egy kanál mustárt és egy kanál almaecetet is. Addig pároltam, míg káposztám zsemleszínűre változott. Mivel a szeletelt káposztát előre besóztam, nem volt szükséges utána ízesíteni, de mindenkit biztatok a kóstolásra és szükség szerinti újraízesítésre.
Tipp:
A párolt káposztát, sosem csinálom egyformán. Legutóbb vilmoskörtével, fehérborral készítettem, de az eltelt évek alatt, sárgarépával, napon szárított paradicsommal, almával, mazsolával, fehér, rozé, és gyümölcs borral, pezsgővel, tokaji aszúval, szamorodnival és ezen anyagok számtalan kombinációjával készítettem már párolt káposztát.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »

